Bicskén a Galagonyás-hegyen találjuk Tóth István gazdász, újságíró, szerkesztő emléktábláját, aki Fejér megye főszámvevője, később főpénztárnoka lett. Gazdászati tevékenyéségén kívül, borászati és szőlészeti tevékenysége is meghatározó volt. Őt tekintik a galagonyási szőlészkedés elindítójának.
Rajnai rizling ültetvényt létesített Bicskén, melyen kiváló fajtabort termelt. Bicskén termelt Rizlingjét az 1855. évi Pesti Kiállításon a jeles borok közé sorolták.
A nemes fajtaborok termelésének egyik úttörője, véleménye szerint leginkább fajtaborokkal lehet megmutatni az egyes szőlőfajtákban rejlő igazi értékeket.
A Borászati Lapok 8. számában (1858) megjelent “Több vagy kevesebb faj – szőlőből van – e jobb bor?” pályázatot megnyerte, a fajtaborokat és a minőségi termelést előtérbe helyező munkájával. Az alábbiakban idézünk néhány érdekes részletet ebből a tanulmányból:
“Valódi, s lehető legnagyobb belbecscsel s specificus, állandó, mindenütt fölismerhető jellemmel biró bort egyetlen faj szőlőnek külön szüretelt s kezelt leve ád.”
“A világkereskedésben egyik legnagyobb becsben álló, s legdrágább fehér bor a rajna vidéki; s ez egyetlen szőlőfajból – a rizlingből szüretik, és semmi mással nem kevertetik; ezen tiszta, úgyszólván szüzies kezelés oka annak, hogy e bor oly jelemmel bir, mely mesterséggel nem utánozható, s hogy erre nemcsak a hamburgi kereskedő otthon, s annyira ráismer, mikint a szőlőtelepet is megmondja, a melyről való, hanem bár ki egyszer vele megis merkedik, sok idő mulva is mint régi ismerősre ráismer.”
“Nehány év előtt külföldi vendég vetődött hozzám, kinek természetesen legjobb boromból, az általam is termesztett, s külön kezelt rizling borból szolgáltam, melyet meg izlelvén ekkint nyilatkozott: ‘Uram! e bort ismerem, ámbár életemben csak egyszer éltem vele; 1809-ik évben katona lévén Bécsben egy özvegy grófné házához voltam mint tizedes legénységemmel őrségül rendelve, hol is a legjobb borból rendelt a grófné adatni, s az volt ilyen, azóta soha sem találkozhattam ilyen borral, de azért ráismertem, s tudom hogy ez rajnai, s nem ön termelése.'”
“Hazánkban még eddig mint egyetlen szőlőfaji bor a bakator ismeretes, s hires.”
Tanulmányában a borházasítást csak a minőség megőrzése, estleges emelése mellett tartja érdemesnek.
“A legjobb minőség a legnagyobb mennyiséggel csak úgy érhető el, ha mind jót, mind sokat termö szölöfajok míveltetnek, s ezek eredménye leve – párosíttatik, összeszüretik. Az e faju borok keverésénél ha a minőséget egészen elveszteni nem akarjuk, e műtétnek csak annyira szabad terjedni, míg a jobb bor a silányabbra javítólag hat, mert, ellenkezőleg hasztalanul termesztetik a minőség, ha az a mennyiségben nyom nélkül elvész, minek csak azon vidéken volna helye, hol semmi tekintet nincs a minőségre, s elég ha csak bor a neve.”
“…még valaha a magyar rizlingbor a Rajnainak versenytársa lehet, kielégítő mennyiségű, s kitünő belbecsü, s a világkereskedésben nevezetes szerepre jutó bort, legalább vidékemen: a sárfehér és rizling ad.”
A tanulmányban érdekes adatokat találhatunk a Bicske környékén termelt szőlőfajokról is.
“Vidékemen minőség tekintetében első helyen állanak ezek: sárfehér, vörösdinka, kolontár, a bakator is ilyen lenne, de nincs elterjedve, fekete szőlő pedig: kadarka, rácz fekete, fekete sár; mennyiségi tekintetben pedig ezek a legjobbak: fehér dinka, zöld dinka, ürmi dinka, német dinka, arany dinka ezek mind igen bőven teremnek, s úgy látszik, hogy minden bötermésű szőlő itt dinkának neveztetik el.”
Érdekes adalék Tóth István történetéhez, hogy pincéjében Vörösmarty Mihály is megfordult és maga is megkostolta a fent emlitett Rajnai Rizling bort, melyet ‘Erélyes’-nek nevezett.
Erről Tóth István, így emlékezik meg írásában:
“A nagy emberek iránt átalában, a nagy honfiak iránt pedig különösen méltányló tisztelettel s hálával telik el a jó – s nemesen érző sziv , s a hol lehet , ezen érzés tettben is törekszik nyilvánúlni. Volt e honnak legközelebb egy dicső nagy költője, kinek dalai a magyar bort örökké ragyogó fény koszorúval övedzik körül, illő, sőt kötelesség, hogy a kiérdemlett hála s méltánylat jeléül a borászat terén is hálatömjén illatozzék a dicső szent emlékének, habár az érdemhez nem irányzott nagyságban is. E nagy költő : Vörösmarty! Szerény indítványom: hogy ő a rizling bort elnevezvén erélyesnek, a borászat terén fönmaradandó emlék gyanánt tartsuk meg ezen elnevezést azért, mert ő nevezete így, és azért, hogy valahányszor magyar ember erélyes bort iszik, a dicsőnek emléke jutván eszébe, az elnevezés értelmére varázsoltassék az illető vére, s minden dicső iránti szeretet oly izzóvá váljék szivében, mint a minő a boldogult nagy hazafit végső pillanatáig hevité.”
Az Erélyes borra vonatkozó bejegyzést megtalálhatjuk Gyürky Antal 1861-ben kiadott Boraszati-Szótarában is:
“Erélyes-bor-nak a Rizling-szőlöböl külön szűrt bort nevezik, mely névre a jeles bort koszorús költőnk Vörösmarty Mihály keresztelé Tóth István pinczéjében. Már kegyeletnél fogva is megmaradhatunk e névnél”