Ki gondolná manapság, hogy a festői dunkanyar és benne a visegrádi palota egykoron a szőlészet és borászat “fellegvára” is volt.
Mátyás király korában, Magyarországon virágzott a szőlőtermesztés, borkészítés. Oláh Miklós későbbi esztergomi érsek Hungária című művében, melyet 1536-ban Mária királynő udvarában, Brüsszelben írt, a következőket jegyezte le a XV. – XVI. századi Magyarország szőlésztéről, borászatáról:
“Borból olyan sok van, hogy Magyarország csaknem minden vidéke (kivéve azokat a sík vidékeket, melyek a Tiszán innen és túl Várad felé vannak, illetve a Bács vidéket és néhány más helyet) terem nemes borokat, édeset és savanykásat, a kettő köztit, erőset, könnyűt, mérsékelten hatót, de fehéret jóval többet, mint vöröset. …”
Így talán nem is annyira meglepő, hogy Mátyás király udvarában, így Visegrádon is, mindig volt megfelelő mennyiségű és minőségű bor, amivel vendégül lehetett látni a palotába érkezőket.
Oláh Miklós így emlékezett meg a visegrádi palotáról:
“Visegrád mezőváros, melyet a németek Plintenburgnak neveznek, Budától nyugatra fekszik öt mérföldnyire, a Duna partján alapították egy hatalmas, hiúzokat és egyéb vadakat nevelő erdős hegy lábánál. A helység kelet felé néző oldalán áll az ott emelt mondhatatlan szép fekvésű és pazar kiállítású királyi palota, amely termeivel és más épületeivel, amelyek valóban rászolgálnak a királyi névre, kiemelkedő alkotás, hiszen egymagában négy királynak, kíséretükkel, ahogy most mondják, tisztviselőikkel együtt ugyanabban az időben kényelmesen biztosíthat vendéglátó otthont: azt mondják ugyanis, hogy van benne vagy háromszázötven szoba, sőt több is. …”
“… A palota másik, keleti oldalánál szőlővel és gyümölcsfákkal pompázó kert van. A kapun belépőnek először egy tágas térség ötlik a szemébe, mely mindenfelé zöldell és mezei virágokkal pompázik. A kaputól száz-egynéhány lépésnyire beljebb lépcső kezdődik, szegletes kövekből, szélessége hét vagy nyolc öl, magassága viszont kb. negyven lépés. Itt négyszögletes függőudvar van, boltozatokra, illetve borospincékre támaszkodik… “
A palota egyik érdkessége a Múzsák kútja volt, melyből ünnepségek idején felváltva vörös- és fehérbor folyt.
Oláh Miklós így írt a kútról:
“… A kellős közepén remekbe készült forráskút emelkedik, vörös márványból faragták, a múzsák alakja domborodik rajta, s a csúcsán egy Cupido-szobor* márványtömlőre telepedve nyomja ki a jóízű, hideg vizet, mely a szomszéd hegyen fakadó forrásból vezetéken jut el ide, és zenés csobogással szökik csöveiből egy márványkádba, majd onnan egy kerek medencébe. Ebből a kútból, a híres Corvin Mátyás király parancsára – az ő műve minden építkezés, melyet itt elmesélek – diadalünnepei idején bor folyt, ahogy az idősebbektől hallottam, hol fehér, hol vörös; fentebb, a hegy lábánál engedték bele ügyesen a vezetékbe. …”
A Duna túloldalán lévő Nagymaroson már ekkor is hatalmas szőlők terültek el:
“… [A palota ablaka] a széles mederben haladó Dunára nyílik, s ez a kitekintőnek nagy szépséget mutat, különösen, hogy a Duna túlsó partján elterülő vidéken látható a német telepesek által lakott Nagymaros mezőváros is, felette messzire nyúló, nem túl magas hegy emelkedik, s szőlőkkel végig be van ültetve. Ezt a királyi palotát pompás fekvése mellett olyan drága épületek díszítik, hogy vitathatatlanul úgy tűnhet, sok királyság épületeit fölülmúlja. Sehol sem láttam a mai napig az általam bejárt királyságokban hasonló díszítésekkel épített szobákat. Csak egyedül Párizsban láttam, azon a helyen, melyet a nép a Parlament Udvarának nevez …”
A nagymarosi szőlőtermesztés egészen a XX. század első feléig fennmaradt. A nagymarosi szőlőkre alapozta dr. Ludwig Willibald a nagymarosi pezsgőgyárat, melyről a Vendéglősök Lapja így írt 1903-ban:
“Szemben Visegrád romjaival, az itt oly tiszta és mélytekintetü Duna partján, mindjárt a vasúti állomásnuál, a szőlőhegy lankáján gyönyörű parkban áll. dr. Ludwig Willibald pezsgőgyára. Szép. emeletes épület ez, melynek felső részén a dugaszoló, kupakoló és csomagoló helyiségek vannak a legmodernebb gépekkel fölszerelve. Innen vezet csigalépcső a kétemeletes pinczébe, hol a borok vannak hordókban és erjesztésre lefejtett üvegekben. A készlet meglepő nagy, a kezelés mintaszerű.”
A nagymarosi pezsgőre és Mátyás király korának borászatára, még visszatérünk későbbi írásainkban.