Szentendre területén már a rómaiak idején is virágzó szőlőművelés folyt. A Szentendrei Skanzenben található az ókori Pannónia egyik rendkívül jelentős régészeti emléke a Villa Rustica, egy római kori villa, melyet a skanzen előkészítésekor fedeztek fel. 1973 és 1975 között feltáró ásatást végeztek a helyszínen Dr. Topál Judit régész vezetésével. Az ásatás során különböző a borkultúrával kapcsolatos leletet találtak. Előkerült többek között egy közel négy literes trieri borosedény valamint három borospohár is.
A szőlőtermesztés a római kor után is folytatódott a területen. A török háborúk alatt azonban az addig virágzó szőlőtermesztés átmenetileg megszűnt a területen a szőlők pedig elpusztultak. A Lotharingiai Károly vezette győztes szentendrei csatát, valamint Buda visszafoglalását követően, Szentendrére több hullámban dalmát és szerb telepesek érkeztek, akik virágzó délszláv hagyományokon alapuló szőlő- és borkultúrát alakítottak ki a környéken. Szentendre messze földön híressé vált kiváló Rácürmöséről, valamint vörös boráról a Szentendrei vörösről, illetve az ebből készített Szentendrei aszúról.
A Budakörnyéki szőlőtermesztés meghatározó fajtája a török hódoltság után a rácok által meghonosított Kadarka szőlő lett, melyre a rácok igen büszkék voltak. így mondták: “Minden fajtát dicsérünk, de kadarkát ültetünk.”
A szentendrei aszú szintén Kadarka szőlőből készült. Készítésénél különleges eljárást alkalmaztak. A jól megérett fürtöket levágták a tőkéről, és a padláson felakasztva, vagy a szalmásborhoz hasonló módon, szalmaágyon tovább szárították. A szárítás után az összetöppedt szőlőszemeket leszedték a fürtökről, megtörték, majd leöntötték szintén Kadarkából készített vörös óborral, ezután kádakban erjedni hagyták, végül kipréselték belőle az aszút.