A szőlőtermés összegyűjtésének és feldolgozásának alapvető mozzanatai évezredeken át, változatlan formában öröklődtek tovább. Már az egyiptomi ábrázolásokon is találhatunk a szőlő feldolgozásával kapcsolatos jelenetsorokat. Az évezredes hagyomány szerint a szőlőt először kosarakba gyűjtötték, majd elszállították a feldolgozás helyére. Itt első lépésben a fürtöket megtörték szőlőzúzó fák segítségével.
A szőlőzúzó fa (csömöszölő, muszkoló) tulajdonképpen egy fabunkó vagy egy csonkolt ágakban végződő fakaró volt. Ha már elég sok szőlőzúzalék volt a kádban, vesszőből font szűrőkast nyomtak a cefrébe és a vesszőfonáson át beszüremkedett lét kimerték, ez volt az ún színmust vagy előlé. Amikor már nem tudtak több lét kimerni, akkor második lépésként a visszamaradt lédús masszát kipréselték vagy szárazra taposták.
A közvetlen emberi erővel történő mustnyerés legelterjettebb formája a taposás volt. Általában mezítláb, tiszta lábbal tapostak, de egyes helyeken csizmát, fapapucsot is viseltek ehhez a munkához. Bizonyos esetekben taposózsákot használtak, mely egyben meg is szűrte a lefolyó mustot, ha pedig nem használtak zsákot, akkor a kifolyónyílás elé szűrőkészséget helyeztek.
Egyiptomi ábrázolásokon is találhatunk olyan jeleneteket, ahol a bogyók taposása után a szőlő
levének kinyerésére zsákszerű eszközt alkalmaztak.