A lyukpincék a földalatti bortárolás legáltalánosabb építményei, ásott vagy csákánnyal vájt esetenként kővel-téglával boltozott, folyosószerűen kiképzett bortároló helyek.
A pincék egyik ősi formájának tekinthetjük őket. Egyes pincék háborúk és járványok esetén mendékként is szolgáltak, ilyenkor általában víznyerő hely (kút, forrás), terménytároló verem illetve falba mélyített tüzelő fülke is helyet kapott bennük.
A lyukpincék kőbányászati módszerekkel készültek, így készítésük speciális szakértelmet igényelt. A pincéket készítő mestereket pincevágóknak, pinceásóknak nevezték.
A lyukpincék bejárati részét (gádort, pincetorkot) általában megerősítették. Léteztek közös pincetorkok is, melyekből több pinceág is nyílt, melyeknek más gazdája volt.
A kisebb lyukpincék kizárólag a bor tárolására készültek, a szőlő feldolgozása máshol történik.
A nagyobb pincéknél már a feldolgozás is a pincében történt, a bejárati rész felé eső helyiségben, a bor tárolása pedig az ebből hátrafelé nyíló esetenként néhány lépcsőfokkal mélyebben fekvő másik helyiségben. A nagyobb pincéknek szükségük volt a megfelelő szellőzés biztosítására is, ezért a kőzetrétegeken keresztül függőleges szellőzőnyílásokat úgynevezett léleklyukakat fúrtak melyeket átfúrt zárókővel fedtek.