Az ókor óta vannak emlékeink olyan forrásokról, kutakról melyekből természetes eredetű szénsavas víz volt nyerhető. Ilyen forrás például az olaszországi Emilia-Romagna tartományban található Galvanina forrás, melynek közeléből Augusztus császár korabeli leletek kerültek elő. A borra emlékeztető savanykás ízű, szénsav tartalmú árványvizeket a “borvizeket” vagy “savanyú vizeket” előszeretettel fogyasztották egész európában, a bort is higították vele.
Az Ókori világban a bort legtöbbször vizezve itták, pontosabban a vizet ízesítették egy kevés borral (4-6 rész vízhez adtak általában 1 rész bort). Ennek a bor tartósító, fertőtlenítő szerepe mellett, elsősorban ízesítő szerepe volt. Korunkal ellentétben régen nem az számított “barbárnak” aki vizezte a bort, hanem az, aki tisztán fogyasztotta. Antonio Bonfini még a középkor derekán is külön említést tett a “magyar módra” történő borfogyasztásról vagyis arról, hogy a magyarok leginkább tisztán fogyasztották a bort.
Az első tudós aki 1740-ben mesterséges szénsavas vizet állított elő valószínűleg William Brownrigg volt, bár felfedezését nem publikálta.
Joseph Priestley, akit a “szódavíz” atyjának tartanak, tette közzé először a mesterséges szénsavas víz készítésének módszertanát 1772-ben “Impregnating Water with Fixed Air” címmel.
A borvíz kereskedelme jövedelmező vállalkozás volt, így sokan megpróbálkoztak a széndioxiddal dúsított víz mesterséges előállításával. Ezen gyártók közül talán a legismertebb Johann Jacob Schweppe ki 1783-ban alapítottam meg üzemét Genfben.
Magyarországon Jedlik Ányos foglalkozott a mesterséges savanyúvíz hatékony és olcsó előállításának módjával. 1826-ban szerkesztette meg berendezését melyet „apparatus acidularisnak”, magyarul pedig “savanyúvízi készület”-nek nevezett. Ezen eljárását 1830-ban publikálta Bécsben. Az első szikvízgyártó üzemet is Ő hozta létre 1841-ben Pest-Budán.
A legenda szerint a fröccs 1842 októberében Fáy András fóti pincéjében született meg, ahova Jedlik Ányos egy szódás szifonban szikvizet vitt. Egy poharat félig töltött borral és szénsavas vizet adott hozzá:
“– Íme a spritzer.”
Vörösmarty Mihály azonban megjegyezte:
“– Spritzer? Ez túl németes. Jobb és magyarosabb, ha fröccs a neve.”