Borral és szőlővel kapcsolatos szakrális hónapunk keretében elérkeztünk Váchoz, és a Váci Püspökséghez. Sokan azt fogják gondolni, hogy a Váci Püspökséget kisbetűvel kell írni, de ezt vitatjuk, mert ez egy intézmény tulajdonneve. Az első biztos és közvetlen adat a váci borkészítésről XV. századi, de már fejlett borkultúráról tanúskodik, amely nyilvánvalóan hosszú folyamat eredménye. Egy korábbi közvetett adat is erre utal. Márki Sándor szerint 1216-ban a váci püspököt alkoholizmusa miatt bepanaszolták a pápánál. Az első közvetlen adat szerint 1457-ben Dékán Péter váci bürger (polgár) pincevölgyi szőlőjét a pilisi Pálos kolostornak adományozta. Galeotto Marzio szerint „Vác jó bortermő hegyvidékét Minerva és a múzsák lakják és látogatják”. Talán ezért is telepített sok szőlőt Galeotto tanítványa, Báthori Miklós váci püspök, aki valóságos reneszánsz udvart épített ki Vácott. Báthori azelőtt szerémi püspök volt. Mint azt a töppedtszőlős tematikus hónapunk keretében is elmondtuk, Tokaj előtt a Szerémség volt a legjelentősebb, nemzetközileg is ismert borvidék a Magyar Királyságban.
Az akkor termesztett fajtákat, nem a mai világfajták, hanem pontus-i, ma – részben -„Hungarikumnak” nevezett fajták képezték, így a sárfehér, mely eszményi asztalibor-szőlő, a rakszőlő, a vörös dinka, a gohér, a mézes fehér és a rózsaszőlő. Pontus-inak nevezzük a mai Irán és a Kaukázus aljáról származó fajtákat. Pontus a korábbi Perzsa birodalom egyik utódállama volt ezen a területen. A „bürger” kifejezés a váci városlakóra nem alkalmazható ugyanúgy, mint mondjuk egy szabad királyi város lakójára. A középkori Vác ugyanis ilyen értelemben nem civitas, hanem oppidum volt, melynek földesura a váci püspök, lakói de jure jobbágyok, de facto felemás jogi állapotú polgárfélék, akik a járadékok lerovása után szabadon adhatták-vehették szőlőbirtokaikat, melyek nem is tartoztak a jobbágytelki állományhoz.
A Váci Püspökség saját borászata tényleg messze földön híres volt. A török dúlás idején jelentősen visszaesett, de nem szűnt meg a bortermelés. A folyami átkelőhely miatt vagy negyvenszer cserélt gazdát a város. Habsburgok általi visszafoglalás után a püspöki szőlőbirtok ismét jelentőssé vált. Igaz, később a Filoxéra jelentős csapást mért e birtokra is és a többi szőlős gazdára is. Természetesen újratelepítettek. Az igazi tőrdöfést az jelentette, amikor, konkrétan elhordták a Naszály hegyet és cementet gyártottak belőle. Persze, cementre is szükség van. Értjük. Ez a hegy a Dunával, mint fényvisszaverő felülettel és klimatizáló egységgel a gerincét alkotta a váci borterületnek. Sajnos, ma már csak a romjait láthatjuk, ha megyünk a 2-es úton.
Térjünk vissza a szakralitáshoz. A váci Nagyboldogasszony székesegyház, gyakran váci Dóm néven említik, a Váci egyházmegye széktemploma, a Vác-Alsóvárosi egyházközség plébániatemploma, Magyarország egyik legnagyobb katedrálisa, a Váci Püspökség, mondhatni, székhelye. A Konstantin téren terül el. 1761 és 1777 között épült, klasszicista és késő barokk stílusban. Tervezője az osztrák, valójában, nyilván észak-itáliai, Isidore Canevale. A székesegyház tervezéséről Esterházy Károly püspök döntött.
Az Önök szerény mesélője apjának barátja, Kálmán Pista bácsi, a Dunakeszi Háztartási és festék bolt egykori vezetője, számtalanszor mesélte: „Amikor Vácott jártunk iskolába, volt egy kis gyerek, aki soha nem jött velünk focizni, ezért nem is szerettük, mert mindig elment a Nagyboldogasszony székesegyházba gyakorolni az orgonán. Úgy hívták, Lehotka Gábor.” Ez a „gyerek” mintegy harminc éven keresztül a Mátyás Templom Karácsonyi miséinek orgonistája volt, nem is beszélve egyéb szakrális tevékenységeiről és a zenekultúránkban betöltött szerepéről.
Legközelebb olvashatnak Dionüzoszról, az ókori Hellász szőlő és bor istenéről. Március 15.-e okán beszélünk Petőfi Sándor és a bor kapcsolatáról.