Borral és szőlővel kapcsolatos szakrális tematikus hónapunk keretében elérkeztünk az Etyek-Budai borvidék egyik nevezetes helyére, Zsámbékra. Fővárosunkhoz közel, a 3,5 Milliós aglomeráció közelében található vidéki környezet, az igazi tájélménnyel kecsegtető Zsámbéki medence. Gyalog, lóháton és kerékpáron, főleg mióta a Pannónia Szíve program keretében sok kerékpárút kiépült, könnyen megközelíthető, látványos tájakra vezet bennünket. Így írnak magukról: „Budapest központjától alig 30 km-re található a Zsámbéki-medence, amely földrajzi kistájként a Békás-patak vízgyűjtőjéhez tartozó települések bel-és külterületét foglalja magában: Biatorbágy, Budajenő, Herceghalom, Etyek, Páty, Perbál, Telki, Tinnye, Tök, Zsámbék. A kapcsolódó táji-természeti értékek miatt e tájhoz szervesen illeszkedik Budakeszi és Nagykovácsi területe, így ezt a 12 települést nevezhetjük Buda vidéknek. E táj peremén az erdő borította Budai-hegység és a Gerecse, valamint az erdős-szőlős Etyeki-dombság vonulatai sorakoznak.”
Zsámbék és Tök fő szőlőterülete a Nyakas-hegy vagy Nyakas-tető a Gerecse-hegység egyik legkeletibb, észak-déli irányban húzódó vonulata Pest megye nyugati szélén. A már említett Zsámbéki-medence, illetve a medence legfontosabb vízfolyásának számító Békás-patak nyugati vízválasztója. ennek alján található Zsámbék.
Az 1050-es években már kőtemplom állt itt, amelyet a következő században bővítettek. A jelentős hitéleti és borászati fejlődés akkor indult meg a területen, amikor a Premontrei szerzetesrend ide érkezett. III. Béla király, a második felesége, Capet Margit kíséretéhez tartozó, francia származású Aynard lovagnak adományozta Zsámbékot. Az ő leszármazottai kezdték el építtetni 1220 körül, bizonyosan 1235 előtt, a Keresztelő Szent János tiszteletére fölszentelt késő román stílusú bazilikát, és a hozzá északról csatlakozó Premontrei kolostort. Építése zömében a tatárjárás előtti időre tehető, de a befejező tevékenységek már minden jel szerint a tatárjárás után zajlottak. Az alapítókat a kolostor templomában temették el. IV. Béla király az utódaiknak kérésére megerősítette a település környékére és az akkor már felépült templom és kolostorra vonatkozó birtokadományokat. A tekintélyes, jelentős vagyonnal rendelkező kolostorban népes szerzetesi közösség élt, a tagok létszáma elérte a húszat is.
Nagymértékben hozzájárultak a borászat fejlődéséhez. Maguk is termeltek szőlőt, de, vélhetően, az egyházi tizedet is részben szőlőben kapták. Mi mást tehettek volna, mint, hogy bort készítenek belőle? A szerzetesek számának csökkenése miatt, 1475-ben Mátyás király a pálosok kezelésébe adta a rendházat, pápai engedéllyel. Az új birtokosok gótikus stílusú átépítést hajtottak végre. A Premontreiek eredménytelenül tiltakoztak kolostoruk elvétele miatt. Az egyetlen magyar rendről, a Pálosokról, többek között, olvashatnak a Szürkebarát fajtát és borát bemutató írásunkban is, mivel minden jel arra mutat, hogy ők honosították meg a fajtát.
Az Önök szerény mesélője, miközben ezeket a sorokat írja épp egy eme borvidékről származó kiváló Szürkebarátot szürcsölget. Be kell vallja, nem Zsámbékról, hanem Etyekről, a ZOÁD wine pincétől.
Buda 1541-es török kézre kerülése után Zsámbék is a hódítók területére került. A Pálosok nem tehettek mást, elmenekültek kolostorukból, amelyet a törökök erődítménnyé alakítottak át. 1689-ben a Zichy család tulajdonába került a településsel együtt a templom is. Ők eleinte a várkastély kápolnáját használták. A templom sorsát 1763. június 28-án földrengés pecsételte meg. Leomlott az északi mellékhajó boltozata és oldalfala. A rom gazdátlanná vált, a köveket széthordták a környékbeliek. Az omladozó középkori kolostortemplom helyett a település központjában építettek maguknak új templomot a zsámbékiak. E becses műemlékünk talán nyomtalanul eltűnt volna, ha Rómer Flóris Bencés tanár, kiváló régész-művészettörténészünk és Henszlmann Imre műtörténész az 1870-es években fel nem hívják a figyelmet ezen értékünk megmentésének szükségességére. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter 1889-ben Möller István építészmérnököt bízta meg az állagmegóvási munkákkal, így a romlásnak az ő restaurálása (1896-1900) vetett véget. Módszere, amely szerint a romot fellelt állapotában konzerválta, a mai korszerű műemlékvédelmi elveknek is megfelel.